A szövetség a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által közösen üzemeltetett céginfo.hu adatai alapján csütörtökön megjelent információkra reagált, amelyek szerint az ágazat tavaly már 11 százalékos árbevétel-növekedést tudott elérni, és ez egy lendületet vett sikerágazat képét mutatja.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) közleményében emlékeztetett arra, hogy tavaly januártól 10 százalékkal emelkedett a sört terhelő jövedéki adó. Ezt az adóemelést a szövetség tagjai már nem tudtak önerőből kigazdálkodni, így emelkedett a sör fogyasztói ára is. A belföldi értékesítés azonban a volumenét tekintve 4,5 százalékkal csökkent tavaly - hívták fel a figyelmet.
A szakmai szervezet kiemelte: az elmúlt években folyamatosan emelkedő adóterhek a csökkenő belföldi fogyasztás mellett jelentősen csökkentették az ágazat profitabilitását.
A szövetség adatai szerint a legnagyobb magyarországi gyártók 2013-ban több mint 66 milliárd forint adót fizettek be az államháztartásba, ennek több mint felét jövedéki adó címén. Az iparágat számos egyéb specifikus adó, például a termékdíj és - az ízesített sörök esetében - a népegészségügyi termékadó is terheli, összességében tehát jelentős adómértékkel terhelt ágazatról van szó.
A belföldi fogyasztás több éve tartó csökkenő tendenciája, valamint az adóterhek növekedése jelentősen veszélyezteti a munkahelyek számának fenntartását - hívta fel a figyelmet az MSSZ.
A közlemény szerint a Magyar Sörgyártók Szövetségének tagjai csaknem 1700 embert foglalkoztatnak közvetlenül, a beszállítók és a vendéglátóhelyek figyelembevételével pedig több mint 10 ezer embernek ad munkát az ágazat.
A Magyar Sörgyártók Szövetségének tagja a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak és a Heineken, a negyedik nagy gyártó, a Pécsi Sörfőzde nem tagja a szervezetnek. Ez a négy cég a magyar sörpiac mintegy 95 százalékát fedi le. Tavaly összesen 6,185 millió hektoliter sört értékesítettek, az előző évben pedig 6,312 millió hektolitert.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve