A Népszabadság értesülése szerint a taxis érdekvédelmi szervezetek azt tervezik, hogy kedden reggel nyolckor a Hősök terén gyülekeznek, majd innen a Széchenyi térre hajtanak a Belügyminisztérium épülete elé. Az akció délután 2-3 óra között érne véget, a szervezők a rendőrségi engedélyeket is megkérték.
A szervezők azt remélik, hogy legalább ezer autó gyűlik majd össze a Hősök terén. Gottlieb Géza, a januári tüntetés egyik szervezője a lapnak elmondta, nem szeretné, ha annyira elharapóznának az indulatok, mint az első Uber-ellenes megmozdulás alkalmával, azonban úgy véli, hogy ezer autó felvonulásának sokkal durvább forgalomlassító hatása lesz.
A szervezetek szerint a kormány ígérete ellenére - néhány látványos rendszámlevételtől eltekintve - semmi nem történt. A taxisok úgy látják, változatlanul több olyan vállalkozás működik az országban, amely a jelenlegi személyszállítási törvénnyel ellentétes módon működik. Gottlieb szerint nem csak az Uberről van szó, az összes olyan vállalkozás ellen szól akciójuk, amelyik a szürke vagy a fekete zónában szolgáltatnak.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve