A Richter vezérigazgatója a Portfolio.hu szerint az interjúban kiemelte, a piaci szereplők szinte kizárólag az ukrán helyzettel és annak potenciális következményeivel vannak elfoglalva, a Richter számára azonban a rubel látványos leértékelődése a legfőbb negatív faktor.
A cégvezető elmondta, mindezek következtében a folyó negyedévben az üzemi eredményhányad 10 százalék alatt lehet. Bogsch Erik megjegyezte, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyivel lehet 10 százalék alatt az EBIT margin, de a várakozások szerint jóval e szint alatt lesz. Mindez pedig rekord alacsony szintet jelenthet.
A legutóbbi gyorsjelentést követően a Richter igencsak kiábrándította a befektetőket az idei évre adott prognózisaival, miután az üzemi eredményhányadra vonatkozó előrejelzését 12-13 százalékra csökkentette. Azt azonban egyelőre még korainak tartja, hogy az év egészére vonatkozó prognózisokat felülvizsgálják.
Oroszország a Richter jelenleg legnagyobb piaca, a rubel pedig a tavalyi év közepe óta 20 százalékkal értékelődött le az euróval szemben. Bogsch Erik kiemelte, amennyiben a rubel az év hátralévő részében a jelenleg látott ütemben gyengül, az oroszországi export értéke mintegy 66 millió euróval csökkenhet.
A forinttal szemben a rubel leértékelődése nem volt ennyire látványos az említett időszak alatt, mintegy 15 százalékot tett ki. A cégvezető hangsúlyozta, az orosz fizetőeszköz forinttal szembeni 1 százalékos leértékelődése mintegy 550 millió forinttal csökkenti a profitot.
Oroszország esetében az idei évre 0-5 százalék közti bevételnövekedést jelezte előre, amit Bogsch szerint szintén korai lenne még felülvizsgálni, azonban megjegyezte, a kilátások romlanak.
Zuhan az árfolyam
A kiábrándító hírek hatására a Richter árfolyama mélyrepülésbe kapcsolt, a részvények már 4 százalék körül mímínuszban járnak. A Portfolio.hu ugyanakkor megjegyzi: hasonlóan alacsony szinteken legutóbb tavaly októberben járt a gyógyszergyártó árfolyama.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve