A főváros az elmúlt három évben nem emelte a tömegközlekedési tarifákat Budapesten. Mivel ez idő alatt nőtt az infláció és az áfa is emelkedett, reálértéken csaknem 15 százalékkal alacsonyabbak most a BKV jegy- és bérletárai, mint három éve - mondta Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, aki szerint ez évekig nem maradhat így. Nem fog örökké csökkeni a reálárszint, egyszer lesz jegyáremelés, hiszen infláció is van. Azt a célt azonban, hogy a tömegközlekedés versenyképes maradjon, szeretnénk elérni - tette hozzá a budapesti közlekedést irányító szervezet vezetője.
Vitézy Dávid emlékeztetett rá, hogy az előző ciklusokban a többszöri jelentős jegyáremelés rontotta a tömegközlekedés versenyképességét. Kiemelte, tavaly és idén éppen ezért nem emelt tarifát a városvezetés - írta a hirado.hu. A vezérigazgató közölte, arról még korai beszélni, hogy milyen tarifajavaslatok vannak 2013-ra. Az elképzelésekről várhatóan október végén, november elején tárgyalhat a fővárosi közgyűlés.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve