Erről a Szolnoki Járásbíróság döntött még január közepén, de közleményt csak nemrég adtak ki róla.
A belizi üdülőparadicsomban elfogott asszonnyal szemben még december 16-án rendelték el a legszigorúbb kényszerintézkedést. Marcsika és védője fellebbezett, elsősorban azért, hogy az asszonyt helyezzék házi őrizetbe. A Szolnoki Törvényszék ezt soron kívül bírálta el néhány nappal karácsony előtt, és úgy döntött, a gyanúsított rács mögött marad. Egyszer már elszökött a hatóság elől és nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni ellene, emellett ha szabadlábon hagynák, tartani kéne attól, hogy veszélyeztetné a bizonyítást - ezért van előzetesben.
A gyanú szerint az asszony a nő 1999 óta befektetési ígéretekkel 790 embert rövidített meg, összesen 12 milliárd 299 millió 662 ezer 580 forintot vett át. "A megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény alkalmasnak látszik kétrendbeli különösen jelentős kárt okozó csalás, 33 rendbeli különösen nagy, 309 rendbeli jelentős, 394 rendbeli nagyobb, 50 rendbeli kisebb és kétrendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás, valamint egyrendbeli jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettének megállapítására" - olvasható a 24.hu-n.
A büntetőeljárás egyébként 2015. áprilisában több sértett feljelentése után indult. A nő addigra külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Bróker Marcsika magyarországi "sikertörténetének" részleteiről a 25 év 25 átverés című most megjelent könyvben talál bőséges hátteret.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve