Soha nem tapasztalt mértékű visszaesést szenvedett el a magyarországi élő zenei piac az idén, miután a tavalyinál 76,2 százalékkal kevesebb élő és elektronikus zenei fellépés volt az év első nyolc hónapjában. Ez legalább 40 milliárd forintos kiesést okozott az iparágnak, amely tavaly még 73,5 milliárd forint bevételt ért el, idén viszont elveszítette piacának körülbelül a 60 százalékát - írja a gazdasági lap.
A magyar gazdaságból kieső teljes jövedelem a multiplikátor-hatással együtt akár a 262,5 milliárd forintot is elérheti - állapította meg a ProArt, amely csütörtökön teszi közzé éves zeneipari jelentését. Vagyis ennyit vesz ki, hogy nem voltak fesztiválok, ahol az emberek másra is költöttek volna, nemcsak zenére.
A magyarországi zeneipar 2019-ben 18 milliárd forinttal nagyobb bevételre tett szert, mint a szabad forgalmú könyvpiac, és már a 164,4 milliárdos magyarországi filmgyártásból származó jövedelem felét is megközelítette.
A járvány miatt viszont felpörgött az online zenehallgatás, de kikelt a sírból az otthon is hallgatható bakelit.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve