A társaság tájékoztatása szerint a sikeres próbaüzem után megtörtént a fotovoltaikus erőmű műszaki átadása, az új létesítmény várhatóan március első felében állhat kereskedelmi üzembe. A beruházás mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós és állami támogatás segítségével valósult meg, az erőmű kialakításához szükséges további 703 millió forintot az MVM Hungarowind Kft. saját forrásból biztosította - tették hozzá.
Az új létesítményt a pécsi hőerőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterének több mint tízhektáros területén alakították ki. Az erőmű méretét jól mutatja, hogy több mint 38 ezer napelempanelt szereltek fel, a kivitelezés csúcsidőszakában naponta 260 ember vett részt a munkában. A naperőmű évente 10,115 millió kWh villamos energia előállítására képes mindenfajta károsanyag-kibocsátás nélkül, minimális üzemeltetési költség mellett - írták.
Ismertetésük szerint a létesítmény különlegessége, hogy a 10 megawatt beépített összkapacitás nyolc, egyenként 1,25 megawattos, modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, ezek pedig egymástól függetlenül is képesek működni. A közleményben arra is kitértek, hogy a naperőmű tervezését és kivitelezését a nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott, az MVM OVIT Zrt. és az AsiaNet Hungary Kft. alkotta konzorcium végezte, a műszaki ellenőri feladatokat pedig az MVM ERBE Zrt. látta el.
A beruházás célja, hogy tovább csökkenjen Magyarországon a fosszilis energiafelhasználás mértéke és mérséklődjön a károsanyag-kibocsátás. Az erőmű várhatóan közel évi 15 ezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását - összegzett a társaság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve