Miközben a Budapest Airportot már hajnali ötkor tájékoztatta a Malév, hogy leállítja a járatait, az ügyfélszolgálatnak nem szólt senki. Egy, az InfoRádió jóvoltából a Napi Gazdaság Online birtokába került, kora reggeli e-mail azt tanácsolta az érdeklődő utasnak, hogy "a jegye miatt aggódnia felesleges, (...) szinte biztos, hogy el fog tudni utazni és vissza is fog tudni jönni vele, (...) a légitársaság ma nincs rosszabb helyzetben, mint volt egy hete, vagy egy hónapja".
A tájékoztató levélnek végül is részben igaza lett, hiszen arra is kitért, hogy nincs szó a Malév tavaszi leállásáról.
Kapcsolódó
Az ügyfélszolgálat kitért arra is, hogy a légitársaság ebben - az akkor még bizonytalan - helyzetben miért árusít jegyeket. A tájékoztatás szerint azért, mert "a légitársaság működik és a jegyeladással szerzünk bevételt. Jelenleg is van(nak) légitársaság(ok) csődeljárás alatt, azok is működnek. Mi is ezt tesszük".
Az érdeklődő utast arról is tájékoztatták, hogy "a jegyét csak annak szabályai szerint" tudják módosítani, "más légitársaság járataira pedig egyáltalán nem" tudják áttenni, "hisz szó nincs a gépe törléséről".
A jelek szerint nem csak a járatokra, de az egész társaságra is törlés várhat, a reményeket legalábbis nem táplálja, hogy csoportos létszámleépítés várható a cégnél. A légitársaság honlapja híven tükrözi a kialakult helyzetet, ott csupán egy tájékoztató szöveg olvasható, kizárólag magyarul.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve