Míg korábban a legolcsóbb, legegyszerűbb termékek voltak a legnépszerűbbek a magyar üzletekben, addig az elmúlt két évben a vásárlók érdeklődése láthatóan a magasabb minőségű, illetve speciális/innovatív termékek felé fordult - véli a Hervis.
A legszembetűnőbb a változás a kerékpárok piacán zajlott: 2014 első félévében 25 százalékkal nőtt a biciklik forgalma a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, a bővülés ugyanakkor nem az eladott darabszám növekedésének, hanem az átlagos értékesítési ár emelkedésének köszönhető, amely idén 23,5 százalékkal magasabb kerékpáronként, mint egy évvel korábban. Ez utóbbi hátterében nem az átlagos kínálati árak növekedése áll, hanem az, hogy a vásárlók egyre nagyobb része a drágább, igényesebb kerékpárok közül választott: például az elmúlt hónapokban jelentős érdeklődés övezte a 450 ezer forint feletti árkategória kerékpárjait.
A magyar vásárlók továbbra is elsősorban a mountain bike-okat vásárolnak (a felnőtt kerékpáreladások 50 százaléka), igaz, elsősorban mindennapi közlekedésre, nem pedig versenyzésre használják őket. Emellett egyre népszerűbbek az úgynevezett cross kerékpárok, amelyek a túrakerékpárok sportosabb változatai és inkább alkalmasak városi közlekedésre is nagyobb kerékátmérőjük és vékonyabb gumijuk miatt. Ez utóbbiak ma már a felnőtt kerékpáreladások 23 százalékát teszik ki, de két éve még csak 11 százalékos volt az arányuk.
A kerékpárok mellett a futófelszerelések piaca is jelentősen fejlődött idén, az első féléves adatok 30 százalékos forgalomnövekedést mutatnak az egy évvel korábbihoz képest. A bővülés leginkább a minőségi futócipők iránti kereslet megugrásának köszönhető. Ugyancsak egyre népszerűbb a túrázás Magyarországon, amit jól mutat, hogy a túraruházatok forgalma 22 százalékkalal növekedett az első félévben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve