Alig egy hónapja kezdődött el az idei allergia szezon, de az OTP Egészségpénztár adatai alapján már látható, hogy a tagok egyre többet költenek a betegséget érintő szakterületekre - adta hírül a pénztár.
A két évvel ezelőtti adatokhoz képest 2016-ra a költések összege 20 százalékkal emelkedett.
Ennek egyik lehetséges oka a magánegészségügyi szektorban elérhető extra szolgáltatások növekvő száma, amelyek az egyre speciálisabb allergiavizsgálattal kezdődnek. Van lehetőség a háziorvostól beutalót kérni, sokszor azonban minél előbbi vagy éppen bonyolult vizsgálatokra van szükség. Ilyenkor többen választják a magánintézeteket, ahol a pár ezer forintostól a több tízezres allergiatesztig minden megtalálható. Ezt követően attól függően ki mit engedhet meg magának, a havi pár ezer forintos gyógyszerektől a több százezres terápiákig sokféle megoldást kínál az egészségügyi szektor az allergia karbantartására.
A kieső munkaórák miatt munkáltatók sem örülnek a szezonnak. Ebben az időszakban ugyanis átlagosan betegenként csaknem három nap mínuszt jelenthet az allergia és akár 10 százalékkal is csökken a teljesítmény, ami jelentős anyagi teher a cégeknek - derül ki egy nemzetközi tanulmányból (Global surveillance, prevention and control of chronic respiratory diseases).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve