Azért volt egyetlen induló a tenderen - az Enger Kft. -, mert a másik három céget kizárták a versenyből. Mindezt arra hivatkozva tették meg, hogy ajánlataik irreálisan olcsók voltak. Így történt, hogy a legdrágább ajánlatot tevő cég maradt egyedül versenyben, amely meg is nyerte a közbeszerzést - írta a portál a 444.hu cikkére hivatkozva.
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint a nyertes cég előre tudta, hogy ők fognak győzedelmeskedni a közbeszerzésen. Hadházy ezt dokumentumokkal is bizonyította.
Kapcsolódó
A 444.hu cikke azt is felidézi, hogy a szegényeket segítő uniós programot már nyáron is balhék övezték, akkor a kormány azt íratta rá az adományokra, hogy "Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el Önhöz és családjához". Azt azonban nem tüntették fel rajtuk, hogy a projektet 100 százalékban az Európai Unió finanszírozta.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve