A főváros képtelen előteremteni a - nemzetgazdasági miniszter javaslatára - decemberben bizonytalan ideig zárolt 32 milliárd forintos normatíva kieső részét - írta a Népszabadság. (Ezt a pénzt az elmúlt években időarányosan utalták a cégnek.) A kormányzat és a főváros megbízottai legkorábban ezen a héten ülnek először tárgyalóasztalhoz.
A BKK tájékoztatása szerint a tárgyalások kezdeti stádiumban vannak. Eddig a kapcsolatfelvételen és az előzetes szakmai egyztetésen túl nem történt semmi. A két kijelölt tárgyaló legkorábban ezen a héten ül először tárgyalóasztalhoz. Vitézy Dávid, a BKK igazgatója részletes összefoglalóval készül, amelyben a főváros szűkös pénzügyi mozgástere mellett a megoldás lehetséges módozatait is részletezi. Sok újat nem fog mondani.
A főváros több mint egy évvel ezelőtt már készített egy 236 oldalas átalakítási koncepciót, amelyben 32 oldal kizárólag a finanszírozás lehetőségével foglalkozott. A múlt évben már mindennel előjöttek, amit valaha kipróbáltak a világon. Fővárosi számlálás szerint eddig összesen 18 javaslatot dolgoztak ki, többek között a tömegközlekedési áfakulcs csökkentésére, az egységes fővárosi parkolási rendszer kialakítására, a dugódíj, illetve a közlekedési adó bevezetésére, az elektronikus jegyre, a Nemzeti Közlekedési Holdingban való részvételre, az árkiegészítési rendszer felülvizsgálatára, vagy éppen a társasági adó emelésére. Mind süket fülekre talált. Legfeljebb a fővárosi kerületek vagy a vidéki városok nyertek vele.
Tarlós István főpolgármester korábban jelezte: a főváros képtelen lesz ennyi pénzt kigazdálkodni a működésre fordítható 180 milliárdból. S egyúttal azt is hozzátette, hogy számításaik szerint a BKV leállása napi 14 milliárd forint kárt okoz a nemzetgazdaságnak. A riogatások azonban leperegtek Matolcsy Györgytárcavezetőről. Mint ahogy a főpolgármester zord hangú levele sem térítette el abbéli szándékától, hogy maga helyett Szatmáry Kristóf államtitkárt küldje a BKV pénzügyi helyzetének stabilitását célzó egyeztetésekre. Tarlós válaszul Vitézy Dávidot, a BKK vezetőjét jelölte ki partneréül, bár nem fűzött sok reményt a formálisnak ítélt egyeztetéshez.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve