A Magyar Közlönyben megjelent határozat utasítja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a belügyminiszter, az emberi erőforrások minisztere és a pénzügyminiszter bevonásával – gondoskodjon a 12 projekt beruházásainak azonnali megkezdéséről.
A határozatban szerepel - egyebek mellett - a 22 megyei járóbeteg-ellátó felújítása. Ennek keretében cél a kórházi ellátást kiváltó és/vagy lerövidítő szolgáltatások magas színvonalú biztosítására alkalmas járóbeteg szakellátási infrastruktúra megteremtése. Ez a meglévő épületek korszerűsítésével, felújításával, és átalakításával valósul meg.
Szerepel a listán az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház létesítése. A beruházás összesen közel 80 ezer négyzetméter területet érint. Részlegesen kerül kialakításra egy új kórházi tömb, így az első ütemben megépül a parkolószint, a bejárati szint, az SBO, a műtőszint, továbbá a technológiai blokkhoz tartozó gépészeti szint, és két szinten az ápolási egységek.
Komprehenzív Kardiovaszkuláris Centrum létesül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, továbbá a szombathelyi Markusovszky Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, és a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban is.
Épül, illetve megújul 40 mentőállomás, az Országos Vérellátó Szolgálat pedig 5 vérvételi buszt kap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve