A nyílt tender visszavonását az OMSZ közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A tender keretösszege 3 milliárd 186 millió forint volt. A közlemény hivatkozik arra a tavaly júniusi kormányhatározatra, amely 2019-re és 2020-ra 254 mentőautóra biztosított 9 milliárd 820 millió forintot. Pénz tehát elvileg lenne a beszerzésre. A közlemény nem indokolja a tender visszavonását.
Kapcsolódó
Mint korábban megírtuk, az ajánlatkérők nem határozták meg sem a darabszámot, sem pedig a kocsik típusát (hogy B vagy C kategóriásak legyenek). A járművek szállítása mellett az ajánlattevőknek vállalniuk kell a következőket:
- 24 órán belüli teljes körű pótalkatrész ellátást (a várható futásteljesítmény 60-70 ezer kilométer, járművenként és évente),
- kötelező garanciát 60 hónapra, vagy pedig 300 ezer kilométerre.
Az ajánlattevőkre pénzügyi feltételeket nem szabtak meg az, viszont be kell mutatniuk a megajánlott B- és C-típusú járművek töréstesztjeit. Az ajánlattételi határidő március 11 volt. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 50 súlyszámmal szerepelt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve