A szakszervezeti tagok 80 százalékát lefedő két szervezet közleményében azt írta, három évre szóló bérmegállapodás keretében kérnék a 30 százalékos emelést, ezen felül 2017-re további 5 százalékos bérfelzárkóztatást szeretnének az alacsonyabb jövedelműeknek és évenként 36 ezer fronttal emeltetnék az egy főre eső cafeteriakeretet.
Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke elmondta, azért kértek 30 százalékot, mert a BKV saját piackutatása is azt mutatta: versenyképtelenné vált a társaság a munkaerőpiacon, felgyorsult az elvándorlás és ezt bérfejlesztéssel lehet megakadályozni.
Kapcsolódó
Mivel az állam a Volán társaságoknál bérfejlesztést hajt végre, ha a BKV nem tesz semmit, akkor a buszvezetők tömegesen a Volánhoz fognak menni, így megbénulhat a fővárosi közlekedés. Gulyás Attila szerint ez a fejlesztés csak akkor adható meg, ha az állam plusz forrást biztosít a BKV-nak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve