A lapnak két dohányipari dolgozó, aki belülről ismeri a piacot azt mondta: csaknem 200 forinttal drágulhat egy doboz cigaretta, ha bevezetik a négyforintos szálankénti adózást.
Lázár János múlt héten jelentette be az új különadót, amely szálanként négy forint, dobozonként 76 forint adóterhet jelent. A miniszter azt közölte, hogy a cigarettázás visszaszorítása érdekében terheli meg az egészségre különösen veszélyes dohánytermékeket.
A dohányipari szakemberek szerint ezt a fogyasztókra hárítják majd a gyártók, ami jóval több terhet jelent a szálankénti négy forintnál. Erre ugyanis rá kell számolni a 27 százalékos áfát, a körülbelül 25 százalékos jövedéki adót, valamint az árrést, és ha ezeket összeadjuk, akkor jön ki a dobozonkénti 200 forintos emelés.
Egy átlagos, középkategóriás cigarettával számolva, amelynek doboza jelenleg mintegy ezer forint, hamarosan 1200 forinttal lehet kalkulálni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve