Az adósok azt szerették volna elérni, hogy a bíróság tekintse uzsoraszerződésnek az OTP-vel kötött szerződésüket, és mondja ki, hogy az a jó erkölcsbe ütközik, és ezért érvénytelen. A szolnoki bíróság azonban a bank javára ítélt, így a devizahiteleseknek 100 ezer forint perköltséget is ki kell fizetniük.
A hírportál azt írja: a hozzájuk eljuttatott törvényszéki ítélet szerint a szerződés egyetlen szempontból sem tisztességtelen; a vételi, eladási árfolyam alkalmazása lehetséges, a közötte lévő árfolyamrés nem költség, a szerződést érthetően fogalmazták meg, és egyik fél sem láthatta előre az árfolyam nagymértékű változását.
Az Origo ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy az úgynevezett árfolyamrés miatt éppen az OTP ellen is született már két jogerős ítélet, "tehát nyilvánvalóan nincs egységes álláspont a hasonló ügyek jogértelmezésében".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve