A Portfolio.hu-nak küldött válaszában a szervezet így fogalmaz: "A bankszektor fontosnak tartja, hogy a hitelvisszafizetési problémákkal küszködő ügyfelek szervezett és szabályozott módon részesüljenek segítségben. A bankszektor támogatta azt, hogy az árfolyamgát bejelentkezési határideje március végéig meghosszabbodjon.
Az árfolyamgát védelme alá a jogosult ügyfelek több mint felének csatlakozását várjuk. Az árfolyamgáttal kapcsolatos minden változtatási javaslat, vagy ötlet esetén készen állunk arra, hogy megvizsgáljuk annak pénzügyi, költségvetési, és társadalmi hatásait. Egyetértünk a PSZÁF Elnök azon gondolatával, hogy az adósmentő programokat - amennyiben szükséges, akkor az árfolyamgát módosításával - véglegesen le kell zárni."
Mindezt arra reagálva közölték, hogy a múlt heti Heti Válasznak adott interjúban Szász Károly, a PSZÁF elnöke úgy vélte, az árfolyamgátat érdemes lenne még évekre megnyitni. "Mivel az árfolyamgát öt évre nyújt védettséget, lehetővé tennénk, hogy a következő hét évben bárki bármikor beléphessen. Ezzel azt fejeznénk ki, hogy a kormány és a bankrendszer hosszú távon elkötelezett a devizahitelezéssel kapcsolatos probléma rendezésére, illetve azt is, hogy már nem lesznek további fizetéskönnyítő konstrukciók" - tette hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve