A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő UD TUTI Tudományos, Technológiai és Innovációs Park Nonprofit Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Innováció ötezer négyzetméteren
Az innovációs központ a Vezér utca 37. szám alatt épül. Az épület a telek 28 százalékát foglalja el, ami 5532 négyzetmétert jelent. A földszint és a két emelet nettó alapterülete 5296 négyzetméter lesz.
A nyertessel február 4-én kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a tenderen további két debreceni cég, a Dryvit Profi Építőipari Szolgáltató Kereskedelmi Kft. és a Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft., továbbá a fővárosi székhelyű Strabag Építőipari Zrt. is.
Közösségi piactér is lesz
Az UD TUTI Tudományos, Technológiai és Innovációs Park Kft. a debreceni egyetem cége. Tavaly áprilisban hirdetett eredményt az innovációs központ alapozására kiírt közbeszerzésben, amelyet a most egyik vesztes cég, a Dryvit Profi nyert meg, nettó 27 millió 830 ezer forinttal. A terveket a Nagyerdei Stadiont is tervező Bordás Péter cége, a Bord Építész Stúdió Kft. készítette.
A központ alsó szintjén lesz a labor- és műhelyszint, fölötte lesz a közösségi innovációs "piactér" szintje, legfelül pedig irodák kapnak helyet. Az épület mellett hosszanti irányban két mesterséges dombot emelnek majd, amelyikből az egyikben a gépészet és a kerékpártárolók kapnak helyet. A tervek szerint a központ az oktatás, kutatás és vállalkozások egy helyen történő megjelenésével befektetéseket vonz a kutatásokhoz, ezáltal gazdasági növekedést eredményez.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve