Az Új Széchenyi kockázati tőkeprogramok közös növekedési alap alprogramja című (GOP-2013-4.3/B kódszámú) pályázatra jelentkezők száma jelentősen meghaladja a tervezettet, így az eredeti tervhez (május 20.) képest 15 nappal meghosszabbíthatják a pályázatnyertes közvetítők kiválasztását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján. A nyertesekről várhatóan június 4-éig döntene.
Mint azt a Napi Gazdaság Online korábban már megírta, a mostani lehetőségből kimaradnak a közép-magyarországi régióban dolgozó cégek, ahogy a Jeremie I. és II. programok nyertesei sem indulhatnak a kiíráson. Ezen kívül a hajógyártásban, valamint a szén- és az acéliparban, illetve a pénzügyi ágazatban tevékenykedőket is kizárták a támogatásból.
A 12 milliárd forint keretösszeggel - ami a magánforrásokkal együtt elérheti a 17 milliárdot - meghirdetett Közös Növekedési Alap Alprogram elsődlegesen a növekedési életszakaszban lévő, innovatív vállalkozásokat kívánja támogatni. Az NFÜ honlapjára feltöltött dokumentumokból kiderül, hogy az összeget négy alap között osztanák szét, mégpedig úgy, hogy alaponként 3 milliárd forintot ítélnének oda.
A mostani, a Jeremie programok harmadik köre, az elsőt még 2009 végén zárták le, a másodikat pedig tavaly hirdették meg - a két program során összesen 87 milliárd forintot költhettek az érintettek. Az első Jeremie program indulása óta eltel eltelt 2,5 évben, 2013 január végéig a 8 Jeremie tőkealap 73 céltársasággal összesen 25,2 milliárd forint értékben kötött befektetési szerződést.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve