A Nielsen 63 országban több mint 30 ezer fogyasztó megkérdezésével 2016. május 9-27. között végzett kutatása alapján a fogyasztói bizalom index európai átlaga 79 pont, a világátlag 98 pont a második negyedévben.
A bizalmi mutató három összetevője közül a magyar fogyasztók a legoptimistábbak személyes pénzügyi kilátásaik megítélésében, ezt a válaszadók 19 százaléka látja többé-kevésbé jónak a következő tizenkét hónap során, az első negyedévben mért 25 százalékkal szemben.
Magyarországon kisebb lett a fogyasztók vásárlási kedve, a felmérés szerint az első negyedévi 20 százalék után a második negyedévben a megkérdezettek 17 százaléka vásárolt volna május 9-27. között.
A Nielsen tájékoztatása szerint a felmérésből kiderült, hogy a magyar válaszadók 15 százaléka a munkahelyi kilátásokat a következő tizenkét hónap során kisebb-nagyobb mértékben jónak tartja, arányuk 2 százalékponttal kisebb, mint az első negyedévben volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve