A közlemény szerint a kft. 2012-ben 180,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Nemzetgazdasági Minisztériumtól egy mikro- kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázaton. A kft. ügyvezetését ellátó vádlottak - akik mindketten előzetes letartóztatásban vannak - a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával megkötött szerződésben vállalták, hogy a támogatásból a kft. telephelyén fa tároló eszközt gyártó és feldolgozó gépeket vásárolnak, a beruházást követő 90 napon belül pedig felvesznek 79 dolgozót, akiket munkaviszony keretében 2015. január 16-ig folyamatosan foglalkoztatnak.
A főügyészség megállapítása szerint a vádlottaknak nem állt szándékukban a pályázat megvalósítása, céljuk a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt. A cég két ügyvezetője ismeretlen helyen tartózkodó két társukkal valótlan tartalmú árajánlatot, megrendelő lapot, adásvételi szerződést és számlákat készítettek és nyújtottak be a munkaügyi központhoz. A valótlan okiratok azt a látszatot keltették, hogy a kft. a pályázatban szereplő gépeket megvásárolta, vételárát kiegyenlítette.
A Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a számlák alapján az elnyert támogatást átutalta a kft. számlájára, melyről az egyik ügyvezető a teljes összeget a saját bankszámlájára utalta át - tájékoztatott a főügyészség.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve