Cégalapítási szempontból továbbra is kiemelkedőnek számít az energetika, az ágazatra nyilvánvalóan komoly hatással van a környezetvédelem és a technológiai fejlődés. A viszonylag alacsony cégszám gyors növekedést mutat.
Az energetikai cégek számának növekedését ugyanakkor nem csak a technológiai fejlődés indukálja. Az ágazatban csoportos cégalapítás zajlik, elsősorban napenergiához kapcsolódóan. Egy-egy piacra lépő új tulajdonos sokszor akár 8-10 céget is létrehoz egy időben, ugyanis a kistermelőkre más feltételek vonatkoznak az energiapiacon. Az energetikára így összességében rendkívül magas cégalapítási index és magas cégfluktuáció jellemző.
Az építőipar cégszámban is az egyik legmeghatározóbb ágazat, és az energetikához hasonlóan magas a cégalapítási arány, elsősorban az ágazat felfutása miatt. Ugyanakkor a szektorban a cégtörlési számok is rendkívül magasak.
A vendéglátás is nagy ágazat, ugyancsak magas cégalapítási és cégtörlési számokkal, de ebben a szektorban a cégtörlések dominálnak.
Az adminisztratív és a szolgáltatást támogató ágazatba sok tevékenység tartozik, cégszám szerint szintén a nagyobbak közé sorolható. Az ágazat nem volt népszerű a vállalkozók között a második negyedévben, a magas cégtörlési számok mellett a cégalapítási arány csak átlagos volt, így a szektor a gyengébben teljesítők közé sorolható - derül ki az Opten MTI-nek küldött közleményéből.
A kereskedelem a legnagyobb cégszámmal bíró magyarországi szektor, több mint százezer céggel. Ehhez aránylag magas cégtörlési és közepes cégalapítási arány társult. A tényezők együttes hatásának eredményeképpen három hónap alatt csaknem 1000-rel csökkent a cégek száma az ágazatban, ami messze meghaladja a többi szektor cégszámcsökkenési értékét.
Az ágazatok közül az Opten kiemeli még a pénzügyi szektort, valamint a víz-, szennyvíz- és hulladékgazdálkodást, mindkét ágazatban arányaiban magas volt a cégtörlési arány a második negyedévben.
Fotó: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve