A nyári hatezerről nyolcezerre nőtt a forgalomból ideiglenesen kivont buszok száma, mert sem a turistaforgalom, sem a munkásszállítások nem indultak be, ugyanakkor a buszos vállalkozások kimaradtak minden állami mentőcsomagból.
A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) ezért közösen fordult a Gazdasági Újraindítási Akciócsoport vezetőihez a különjárati belföldi személyszállító cégek megmentése érdekében - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
A szervezetek azt javasolják, hogy
- a szolgáltatás általános forgalmi adója csökkenjen 5 százalékra,
- hosszabbodjon meg a regisztrált álláskeresők munkahelyteremtő bértámogatásának időtartama,
- a 2020 novemberében bevezetett 50 százalékos bértámogatás pedig terjedjen ki azokra az autóbuszos személyszállító vállalkozásokra, amelyeknek a forgalma a 2019-eshez képest igazoltan legalább 30 százalékkal csökkent.
- A turizmus tartós visszaesése miatt a járművek forgalomból való ideiglenes kivonásának lehetőségét 2021 végéig automatikusan meg kellene hosszabbítani az idei úthasználati jogosultságok átvezetésével együtt.
- Szükség lenne célzott támogatásra is a forgalomból kivont buszok állagmegóvásához.
- Csökkenteni kellene a casco összegét és a felülvizsgálni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások rendszerét.
Nem lesz sofőr sem
Dittel Gábor, a NiT Hungary főtitkára szerint sok idős sofőr nem áll majd újra munkába, a fiatalok közül pedig többen tartósan átigazoltak a tömegközlekedési cégekhez.
A hivatásos gépjárművezetők képzésének visszaemelése az OKJ rendszerébe rendkívül fontos a majdani utánpótlás miatt, hiszen most mintegy 2,5 millió forintba kerül egy buszvezetői jogosítvány megszerzése.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve