A Magyar Közlönyben megjelent határozat bevezetőjében a kormány kiemeli, hogy egyetért a fővárosi közösségi közlekedés autóbusz-járműparkja cseréjének szükségességével, és támogatja annak megvalósítását. A 3 milliárd 261 millió forint a jövő évi költségvetés Miniszterelnökség fejezetében, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa által jóváhagyott fejlesztések támogatása jogcím alatt jelenik meg.
A fővárosi közösségi közlekedési autóbuszpark megújítása projekt tényleges megvalósítója - a járműpark tulajdonosaként - a BKV lesz.
A Napi.hu korábbi híre szerint a nemzeti buszstratégia keretében 35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára. A mostani kormányhatározat nem szól arról, hogy a beszerzendő új buszok milyen üzeműek lesznek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve