A járványhelyzet során egy sor biztonsági és a korábbi menetrendhez képest szigorúbb szabályokkal működött a tescós házhoz szállítás, a boltlánc most néhány intézkedés megtartása mellett visszatér a régi forgatókönyvhöz.
Helyben is lehet fizetni
A mennyiségi korlátozás továbbra is érvényben lesz, azaz egy-egy megrendelésnél maximum 80 kilós lehet a csomag. Amennyiben a vevő túllépné ezt a határt, kap erről egy figyelmeztetést. Minden vásárlónak az ajtóig viszik a csomagot, és bár lehet online előre fizetni, de ezt most már a rendelés átvételekor is megtehetik a vevők.
A boltlánc tájékoztatója szerint az enyhítés ellenére a legszigorúbb biztonsági előírások szerint működik a jövőben is a kiszállítás: a tescós munkatársak maszkot viselnek, valamint a kezüket és a bankkártyaterminált is fertőtlenítik, illetve megfelelő távolságot tartanak a vásárlóktól.
Mire kell figyelni?
Minden vásárlónak érdemes csekkolnia, hogy jó telefonszámot adott meg az online fiókjában. Ez azért fontos, mert a szállító érkezés előtt megkérdezi, leteheti-e a csomagot az ajtóban, a telefonon megbeszélhetik azt is, hogy melyik terméket nem szeretné átvenni a vevő.
A rendeléseket bevásárlótáskában viszik, így ugyanis érintkezés nélkül tudják átadni a termékeket.
Mi történt korábban?
A járvány magyarországi megjelenése után rendkívül megugrott az online boltot is működtető boltláncok forgalma. Előfordult, hogy két héttel későbbi időpontra sem nagyon lehetett szállítást kérni.
Az online boltok között volt, amely szűkítette a kínálatot az alapvető, leginkább keresett termékekre. Továbbá átmenetileg mennyiségi korlátozást vezettek be és megjelentek az ország bármely pontjára futárszolgálattal vagy a Posta segítségével kiszállított előre összekészített csomagok is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve