Ryanair a következő két hétben 13, Budapestről induló, illetve Budapestre érkező járatát kényszerül törölni - jelentette be a diszkont légitársaság. Azért teszi ezt, mert a budapesti repülőtér határőrsége ragaszkodik ahhoz, hogy a Ryanair pilótái és utaskísérői elhagyják a repőlőgépet minden 25 perces járatforduló alkalmával, és keresztülhaladjanak az útlevélellenőrzési pontokon. Mindehhez annak ellenére ragaszkodnak, hogy a Ryanair legénysége Budapesten él és a repülőtéren dolgozik.
A Ryanair szerint nincs ilyen uniós előírás, amely ilyen módon kötné vagy határozná meg a pilóták és a légiutaskísérők áthaladását minden egyes járatfodulóban. A társaság által igénybevett másik 170 uniós repülőtér egyikén sem találkozni ehhez hasonló gyakorlattal - fogamazott a légitársaság.
A diszkont cég szerint ez az "oktalan eljárás" az oka a sorozatos járatkéséseknek és több ezer utas által tapasztalt kényelmetlenségnek Budapesten és más célállomásokon. A mostani járattörlés a Ryanair szerint mintegy négyezer utast érint.
A Ryanair február 17-én nyitotta meg budapest bázisát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve