A nyílt tendert az Innovációs és Technológiai Minisztérium írta ki, és közölte most az eredményt az uniós közbeszerzési értesítőben.
A közlemény a feladat indoklásában kiemeli, hogy a magyarországi kötöttpályás közlekedés szempontjából Budapest a fő szűk keresztmetszet, amelynek legfőbb indoka, hogy mind a három magyarországi törzshálózati folyosó egyetlen vasúti hídon keresztezi a Dunát. (Ez a déli összekötő vasúti híd.) A nyertes ajánlattevő feladata, hogy ezen szűk keresztmetszet feloldásának módját - stratégiai jellegű dokumentumban - jelölje ki. Vagyis a cél egy, az Európai Uniós szabályozási környezettel rendelkező település vasúti és közlekedési koncepciójának a kidolgozása. Ez egyben tartalmazza a nagy távolságú és a városi közlekedés kapcsolódási pontjait, valamint az üzemeltetési és vagyongazdálkodási koncepciót is.
Kapcsolódó
A feladatok közé tartozik a Duna keresztezési lehetőségeiről szóló döntés kritériumainak a meghatározása, majd döntési javaslat a Duna átjárhatóságának kapacitásnövelésére, legalább három változatban. Ezt követi a legelőnyösebb Duna-keresztezés kiválasztása. A nyertesnek honlapot is kell működtetnie.
A három nyertes céggel december 10-én szerződött a tárca. Indultak még a tenderen a következők: közösen az Universitas-Győr Nonprofit Kft., a Boda & Partners Kft. és a Közlekedési Tovább-képzős és Dokumentációs Kft., illetve - szintén közösen - a BME ITS Nonprofit Zrt. és az iUtak Mérnökiroda Kft.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve