Még tavaly decemberben módosították a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény végrehajtását szabályzó kormányrendeletet, többek között olyan szolgáltatásokat is fizetőssé tettek, amit eddig ingyen kaptak az elhunyt hozzátartozói. A temetkezési vállalkozásoknak júliusig van idejük arra, hogy átálljanak az online számlázási rendszerre, az ehhez szükséges szoftvert áremeléssel tudják finanszírozni a cégek
- Növekszik az adminisztrációnk, új számlázó-programot kell venni. Március végére minden vállalkozónak ki kell kalkulálnia az új rovatokba szükséges költségeket áfával terhelve, amelyeket a szabályozás elvár. Ez nagyon sok oldal, ami a legenyhébb árakkal számolva is minimum 20 százalékkal növeli a temetési költségeket a temettetőnek. És azt fogják hinni az ügyfelek, ezt mi akarjuk - nyilatkozta a portálnak Czirléné Kovács Tímea, tótkomlósi vállalkozó.
Kapcsolódó
Példája szerint a ravatalozó használati díját most több sorra, tételre bontották: a személyi okmányokért, valamint az elhunyt ruháinak az átvételéért, a statisztikai adatszolgáltatásban való közreműködésért, az elhunyt megtekintéséért is pluszköltséget kell számolni. A sorok oldalakon át kígyóznak.
A Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének vezetője, Palkovics Katalin a Beol.hu-nak elmondta, folyamatos az egyeztetés a Belügyminisztériummal a kormányrendeletben előírt egységes számlakép minél egyszerűbb használatáért.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve