A tanítási időszakban érvényes menetrend általában a nyárinál sűrűbb indulásokat jelent, főképpen a reggeli és a délutáni csúcsidőben. Az autóbuszvonalakon több mint száz, a trolibuszhálózaton tíz járművel több közlekedik, mint a nyáron, villamosból több mint negyvennel, a metróból pedig néggyel többet adnak forgalomba.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a tanév kezdetekor rendszeresen megnő a bérletvásárlók száma, ezért a BKK azt javasolja, hogy aki teheti, elővételben váltsa meg bérletét és lehetőleg a kevésbé frekventált helyszíneken üzemelő automatákból. (Mikor kezdődik a metrófelújítás?)
Kapcsolódó
A budapesti tömegközlekedési járatok a 2016/2017-es tanévre érvényes okmányokkal legkésőbb a 2017. október 31-ei kezdőnappal megvásárolt bérletekkel vehetők igénybe. Utána csak a 2017/2018-as tanév első félévére érvényes diákigazolvánnyal vagy közoktatási, illetve felsőoktatási intézmény által kiadott, ideiglenes diákigazolványnak minősülő, sorszámozott igazolással használható a kedvezményes bérlet. A tanköteles korúak diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve