A közlemény szerint az új taxirendelet szeptember eleji életbe lépése óta 1367 nyílt és 1695 próbautazásos ellenőrzést végeztek. A taxiengedély visszavonását 74 esetben kezdeményezték, mert az ellenőrzött taxinak nem volt érvényes taxiállomás-használati engedélye, 764 esetben a taxisok nem adtak számlát vagy nyugtát, 70 esetben pedig a hivatalos tarifánál drágábban fuvaroztak a taxisok, hamis számlát adtak, vagy taxaméter nélkül vitték az utast. Utóbbiak engedélyét azonnal bevonták, és eljárást kezdeményeztek a fogyasztóvédelmi hatóságnál a vásárlók megkárosítása miatt.
A BKK emellett szeptember óta 845 taxi minősítő ellenőrzését is elvégezte, és minden harmadik esetben szabálytalanságot találtak. A minősítések során a jármű külső és műszaki jellemzőit, a klímát, a bankkártya-elfogadást, a műszaki megfelelőséget ellenőrzik az új droszthasználati engedély kiadása előtt. A vizsgálaton 593 jármű felelt meg, 249 esetben pedig hiánypótlásra, javításra szólították fel a taxist, három esetben pedig végleg elutasították a kérelmet.
A taxisok mellett a BKK a fuvarszervező társaságokat is előminősíti, október 31-ig tizenhárom társaság kérelmezte ezt az eljárást, tíz társaságé sikeres volt, kettőnek a minősítése folyamatban van, egyet hiánypótlásra szólítottak fel.
Szeptember elseje óta új taxirendelet van érvényben Budapesten, ez - egyebek mellett - az addigi maximált helyett fix tarifát állapított meg, kötelezővé tette a bankkártyás elfogadást, illetve a járműnek a taxiengedély meghosszabbításakor sárga színűnek kell lennie.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve