Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy az Inga Kettő Kft.-n, az Összehangoló Kft.-n, a Stabilizáló Kft.-n és a Bank Center No. 1. Kft.-n keresztül 46,69 százalékos mértékű közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik a KITE Mezőgazdasági és Szolgáltató Zrt.-ben - ez a rövid közlemény jelent meg kora délután a BÉT honlapján.
Az évi mintegy 200 milliárd forint árbevételt termelő és tavaly év végén 28 milliárd forint saját tőkéjű agráróriásért korábban óriási harc dúlt. A Bige László nagyvállalkozó tulajdonában lévő Péti Nitrogénművek Zrt. hosszas előkészítés után kívánta megszerezni a KITE többségét, ám az utolsó pillanatban Guba Sándor - aki 24 éve a KITE dolgozója és jelenleg a felügyelőbizottságának tagja - elővásárlási jogára hivatkozva ráígért az ajánlatra. A Nitrogénművek a részvények névértékének tízszeresét ígérte, Guba Sándor végül 18,0-20,5-szeresét fizette ki a tulajdonosoknak. A magyar nagybank szerepvállalására utalt már korábban az is, hogy a KITE a tulajdonosváltás után hamarosan stratégiai megállapodást kötött az OTP Bankkal.
A történések után Bige azt mondta a Napi.hu-nak, hogy "ez egy nomád ország, ahol büntetlenül és következmények nélkül lehet szerződést szegni. El tud képzelni egy fejlett országot, ahol egy cégvezető számláján egyik napról a másikra milliárdok jelennek meg, s az adóhivatal nem vizsgálja a pénz eredetét? Én nehezen... " (A teljes interjút ide kattintva érheti el.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve