A kártalanítás megkezdését követően az OBA 13 094 ALBA betétesnek postázta a kártalanítási elszámolást és utalta át a kifizetések fedezetét a Magyar Posta Zrt., illetve a kifizetésben résztvevő takarékszövetkezetek részére. Az összes érintett, szám szerint 13 225 ügyfél döntő többsége már fel is vehette a legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő (31,396 millió forint) kártalanítását - adta hírül az OBA.
A mintegy tízezer főt kitevő, legfeljebb 2,5 millió forint megtakarítással rendelkező magánszemélynek a Posta szeptember 29-től kézbesítette a kártalanításokat. A takarék további 2043 ügyfele a kézbesített személyre szóló elszámoló levélben értesülhetett arról, hogy ütemezetten melyik takarékszövetkezeti kifizető helyen és mikortól várják a pénze fölötti további rendelkezését.
További 131 kártalanításra jogosult betétesnél jogi eljárások szükségesek az OBA kártalanítás végrehajtásához, jellemzően hagyatéki ügyek, gyámhatósági, valamint zárolt (például hitelfedezetbe vont) betétek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve