A Reálból tavaly decemberben kiszakadt Arzenál eddigi formájában megszűnik, de a hálózat kevesebb taggal, pécsi irányítással folytatja működését. A cég hétfőn jelentette be, hogy a pénzügyi befektető Montan Kft. kiszáll, és megkezdődik a társaság végelszámolása. A tulajdonos pénzügyi befektető a lakossági vásárlóerő csökkenésével és a bolthálózat bővítésének költségeivel magyarázta a lépést, egyúttal közölte azt is, hogy megvásárolta a pécsi székhelyű, önálló menedzsmenttel vezetett Arzenál-Régió Kft.-t. "Az Arzenál-Régió az Arzenállal ellentétben megerősödve került ki a kiválásból, nemcsak megtartotta, jelentősen növelni is tudta vevőit és forgalmát" - állította közleményében a cég.
Antal László, a Montan Kft. ügyvezetője az Origónak a lépésről azt mondta: "A budapesti régióban túl költséges volt a saját és franchise-üzletekkel együtt országosan 200 egységet számláló hálózat működtetése". Az Arzenál-hálózat kiskereskedelmi egységei, vagyis a boltok már korábban is veszteségesek voltak, a cég vezetése és tulajdonosai által tavaly meghozott stratégiai döntés alapján megpróbálták ezt kinőni, azaz forgalombővüléssel eltüntetni a mínuszt. A terv azonban nem sikerült, részben az erős verseny miatt, részben azért, mert a válság következtében egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok
Ezzel párhuzamosan a cég egy másik üzletága is visszaszorult. Az Arzenál nagykereskedőként magyar árukat vitt külföldre, de a hatóság rendkívül szigorú hozzáállása miatt sokszor csak későn jutott hozzá visszaigényelt áfájához, ami rontotta a pénzügyi helyzetét - írta az Origo.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve