Ez a pénz eltörpül az ötezer embert foglalkoztató dunaújvárosi acélgyár veszteségei mellett. Tavalyi mérleg hiányában annyi ismert, hogy 2014-ben 21,1 milliárd forintos veszteséget mutatott ki a cég, a 2013-as 20,9 és a 2012-es 26 milliárd forintos mínuszok után - olvasható a portálon.
Akad olyan magyar cég, amely aki két éve áll perben összesen 1,25 milliárd forintot követelve a Dunaferrtől. Van, aki attól tart, hogy már megy a vagyonkimentés a cégtől, amelynek bedőlése után már nem lesz miből kártalanítani a hitelezőket. Szerintük ezt a gyanút erősíti a tavalyi mérleg visszatartása is.
A Dunaferr rövid lejáratú kötelezettségeinek összege 222 milliárd forint, ez 112 milliárd forinttal haladja meg a társaság rövid lejáratú eszközeinek az összegét. Eközben "a társaság saját tőkéje 4,2 milliárd és a társaság tárgyévi szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-csökkenése 14 milliárd forint" - derült ki az Ernst and Young által kiadott, 2014-re vonatkozó könyvvizsgálói jelentésből.
Júliusig fél kapacitással ment a cég, amíg Szijjártó Péter külgazdasági miniszter jelenlétében ismét meg nem nyitották a felújított II-es kohót. Szeptemberre elkészül a hengerelő is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve