Elmondta, eddig a British Airways, a Lufthansa, a Ryanair, a TAP, a Jet2.com és a Norwegian légitársaság egy-egy gépe kényszerült Bécsbe.
Hardy Mihály közölte, az utasok a légitársaságoknál érdeklődjenek.
A budapesti Liszt Ferenc-repülőteret péntek dél előtt tíz perccel zárták be az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba miatt. A repülőtér nem indít és nem fogad járatokat.A teljes repülőtéri szolgálat dolgozik a hiba elhárításán. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez meddig tart.
Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, amelynek következtében megsérült az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak, így a repülőteret be kellett zárni - írták.
A szakportál arról írt, hogy a lezáráskor a British Airways 868-as, a Ryanair 8414-es, 8353-es járata és a Lufthansa 1TN hívójelű gépe érkezett volna Ferihegyre. A Ryanair 8414-es járatának személyzete a repülőgép fedélzetén lévő kevés üzemanyagra hivatkozva kért elsőbbségi leszállást, majd "vizuális megközelítéssel" landolt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve