Az országban jelenleg erős munkaerőhiány van, így a kormánynak nem szükséges támogatnia a foglalkoztatást, hiszen ezt maga a piac megoldja. Részben emiatt is, de 2019-től eltörli azt a szabályozást, amely szerint kedvezményt kap a szociális hozzájárulási adóból az a munkáltató, amelyik 55 évesnél idősebb embert foglalkoztat.
Viszont a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke, Papp Katalin arról beszélt a HírTV-nek, hogy ez több ezer embert érinthet hátrányosan.
Kapcsolódó
"Az 55 év fölötti kedvezményes foglalkoztatást abból a célból, hogy majd elmennek munkanélkülire, majd a visszafoglalkoztatás során akkor újból valamilyen kis járulékkedvezményt a munkáltató érvényesíteni tud, gyakorlatilag még jobban és erőteljesebben a szegénységbe taszítja különösen ezt az 55 év fölötti réteget, akik nyugdíj előtt állnak és a munkanélküliségükkel és az amúgy is alacsony jövedelmükkel garantálva van, hogy ahhoz a réteghez fognak tartozni, amely nagyon minimális nyugdíjt jelent" - véli Papp Katalin.
"Bebetonozzák a nyugdíjasok szegénységét a jövő évi büdzsében" - mondta el a szakértő.
A fotó forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve