A tervek szerint a jövő év közepén megkezdi citromsav gyárának építését a kínai RZBC konszern Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a cég 31 milliárd forintot fordít a beruházásra, az üzem 165 embernek ad majd munkát - közölte Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke kedden sajtótájékoztatón, Miskolcon.
Az élelmiszer-ipari cégeknek alapanyagot gyártó, évi 1,8 milliárd jüan (64 milliárd forint) árbevételű kínai társaság a Sajó-völgye egyik meghatározó városában, vélhetően Kazincbarcikán építi meg az új gyárat, de akár más környékbeli település is szóba jöhet.
A kínai RZBC borsodi gyára a tervek szerint évente 200 ezer tonna kukoricából állít majd elő élelmiszipari alapanyagot, éves árbevételét 110 millió euróra tervezi a cég.
A citromsavat az üdítőgyártás, az élelmiszeripar, a gyógyszeripar és a vegyiparban, ezen belül különösen a kozmetikai területen használják fel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve