A vádlott egy pénzintézet egyik Eger környéki fiókjában évekkel ezelőtt lakossági bankszámlaszerződést kötött, melyhez bankkártyát is igényelt, amit sokáig problémamentesen használt vásárlásra és készpénzfelvételre egyaránt. A havi fizetése rendszeresen a kártyához tartozó folyószámlájára érkezett, melynek egyenlegét figyelemmel tudta kísérni.
A vád szerint 2017 márciusában a férfi új bankkártyát kapott, aminek cseréjét személyesen intézte a bankban. Az ezzel kapcsolatos eljárás során azonban az ügyintéző hibát vétett, ugyanis az új kártyát az elektronikus rendszerben véletlenül nem az ügyfél folyószámlájához, hanem egy devizaátutalásoknál használt technikai számlához kapcsolta. Emiatt a bankkártyával végrehajtott tranzakciókkal a rendszer nem terhelte meg a vádlott folyószámláját, hanem azokat az üres technikai számlán tartotta nyilván.
Kapcsolódó
A vádlott későbbi gyanúsítotti kihallgatása során úgy nyilatkozott, mesébe illőnek tűnt számára, hogy miközben folyamatosan fizetett a kártyával, mégsem csökkent az egyenlege - adta hírül az ügyészség.
Az általa tapasztaltakról azonban nem tájékoztatta a bankját, viszont egyre sűrűbben használta a csodálatos kártyát, amivel fél év alatt 446 tranzakciót bonyolított le, melyek során összesen mintegy 7,7 millió forinttal rövidítette meg a pénzintézetet. Az általa okozott kárt a terhelt a mai napig nem térítette meg, annak ellenére, hogy erre őt már jogerős polgári bírósági ítélet kötelezi.
Az Egri Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétségével vádolja az elkövetőt, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve