A pénzügyi intézményeknek március elsejétől kellett megkezdeniük az elszámolást devizahiteles ügyfeleikkel.
A Raiffeisennél egyelőre nem tapasztaltak a fiókhálózatban jelentős forgalomnövekedést, ugyanakkor a call centeren keresztül többen érdeklődtek. A végtörlesztők közül többen is kérték már az elszámolást, erre a márciusi hónap áll rendelkezésre. Az elszámolás miatti visszatérítés a most, illetve korábban devizalapú hitellel rendelkező ügyfélkörnek 2015. március 1. és április 30. között több körben, ütemezetten történik.
Az UniCredit az közölte: országos fiókhálózatukban és telefonos ügyfélszolgálatukon egyelőre nem nőtt érzékelhetően az elszámolással és a forintosítással kapcsolatosan érdeklődők száma.
A bank is kiemeli, hogy a devizaalapú hitelüket rögzített árfolyamon végtörlesztő ügyfelek a törvényi szabályozás alapján 2015 márciusában kérhetik az elszámolást. Az erre szolgáló első két munkanapon alig több mint 30 elszámolási igény érkezett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve