A cég az elmúlt egy hónapban egyenként több mint egymilliárd forintért kínálta eladásra balatonszemesi, illetve balatonboglári kempingjeit, november 11-től pedig egy hónapon át a siófoki Hotel Mólóra licitálhatnak az érdeklődők - írta a napilap.
Május elején a hajózási társaságban minősített többséggel rendelkező állam, egészen pontosan a Magyar Turisztikai Ügynökség - a balatoni önkormányzatokkal szemben - elfogadta a cég reorganizációs tervét, melyben a vitorláskikötők bérbeadása mellett szerepelt a szemesi és boglári kempingek, illetve siófoki szálloda eladása is.
A pályázati kiírás alapján a Hotel Móló kikiáltási ára 1,56 milliárd forint. A szálloda két helyrajzi számon található, az egyik ingatlanon áll a háromszintes, liftes, 37 kétágyas szobával, 130 fős étteremmel, panoráma terasszal, étteremmel, konyhával, bárral rendelkező épület, a másik pedig a hotel saját strandja wellness-lehetőséggel, gyerekmedencével.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve