A Homatech Recycling Zrt. megerősíti azokat a sajtóban megjelent híreket, hogy a tervezett gumihulladék-hasznosító üzemét nem Százhalombattán fogja megvalósítani - írta szombati közleményében a társaság. Az 50 munkahelyet teremtő, közel 15 milliárd forintos beruházási értékű, éves szinten nagyságrendileg 100 milliós helyi adót jelentő, világszínvonalú innovatív, különösen környezetbarát technológiával megvalósuló, kiemelt státuszú projekt előkészítési, tervezési munkái mindazonáltal tovább folynak.
Számos önkormányzat jelezte időközben, hogy készek a beruházás befogadására és biztosítani tudják a projekt megvalósításához szükséges támogatást - mind a helyszín, mind pedig a szükséges munkaerő tekintetében. Új helyszínről még nem döntött a beruházó - írják a közleményben.
Kapcsolódó
A projekt megvalósításával kapcsolatos minden további döntést, beleértve a helyszín kiválasztását is, a tulajdonosok a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálati eredményeinek rendelkezésre állása után fognak meghozni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve