Már 3,278 milliárd forint tartozás megfizetésétől mentesültek az árfolyamgát II. konstrukciót választók 2012. november végéig - derül ki a PSZÁF legfrissebb adataiból. A statisztikákon ezen kívül túl sok örömteli adat nem található, hiszen az októberi 15574 új szerződés után novemberben csak 12158 új szerződést kötöttek az ügyfelek - összességében ugyanakkor ez is elég volt, hogy (az 5712 "megörökölt" és átalakított árfolyamgát I-es szerződéssel) végre százezer fölé, pontosan 105672-re emelkedjék a konstrukcióra szerződő ügyfelek száma.
A szerződéskötés utáni adminisztráció okán eddig 90530 gyűjtőszámla indult el, ezeken képződött az ügyfelek fent említett közel 3,3 milliárd forintos megtakarítása, vagyis egy devizaadós eddig átlagosan 36200 forintot spórolt azzal, hogy belépett az árfolyamvédelmi rendszerbe. Az összeget a kormányzat és a bankok fele-fele arányban állják a 2011. decemberi megállapodás szerint. A szám bizonyosan növekedni fog, hiszen decemberben már az árfolyamok is kiléptek nyugalmi helyzetükből. Nagy kérdés, hogy vajon az elszálló árfolyamok mennyire növelik majd a jelentkezési kedvet a meghosszabbított időszakban.
A szerződők által a rendszerbe vitt hitelállomány aktuális értéken számolva 84 milliárd forintot tett ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve