Az MNB keddi tájékoztatása szerint a határozat március 23-án jogerőssé vált. A jegybank tavaly decemberben szólította fel a Globeserv Alapkezelőt, hogy határidőn belül, majd működése során mindig feleljen meg a szavatoló tőkekövetelményre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, ennek keretében a likvid vagy azonnal készpénzre váltható eszközökbe fektetett szavatoló tőkéjét töltse fel a jogszabályban meghatározott szintre.
Az MNB az alapkezelő felett gyakorolt folyamatos felügyelet során ugyanakkor megállapította, hogy a társaság a határozatban előírt és az alapkezelő kérelmére meghosszabbított határidőben nem tett eleget a szavatoló tőke-feltöltési kötelezettségének.
Kapcsolódó
Az előírások szerint a tevékenységi engedély visszavonása után az alapkezelő által kezelt alapok megszűnési eljárását is meg kell indítani. Az eljárást a letétkezelő folytatja le, és ennek keretében a befektetési alap vagyonába tartozó eszközöket értékesíti. Az így befolyt ellenértékből a tartozások és egyéb kötelezettségek levonása után fennmaradó tőke a befektetőket befektetési jegyeik értékének arányában illeti meg - áll az MNB közleményében.
A Globeserv Alapkezelő a tőkepiac egészéhez mérten csekély súllyal - a piaci értékre vetítve 0,002 százalék részesedéssel - rendelkezett, az általa kezelt alapokba tartozó eszközök értéke 175,9 millió forint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve