A Malév felszámolása több mint egy éve tart, a munkavállalók azóta is várnak arra a közel nettó 2 milliárd forintra, ami szerintük végkielégítésre, illetve felmondási időre jár a dolgozóknak. A pilóták érdekvédelmi szervezete, a Hunalpa most azt szeretné, hogy az állam mint többségi tulajdonos felelősségét is vizsgálják meg. A pilóták egy hónapja jogerősen pert nyertek a Malév állami felszámolójával szemben; a bíróság megállapította, hogy az rosszul végzi a munkáját, szándékosan megtévesztette a Malév dolgozóit. Az érdekvédők szerint egy kártérítési per alapja is lehet, ha a bíróság helytad a keresetnek. Mivel a folyamatos ígérgetések ellenére semmi nem történt, ezért fordultak a pilóták most a bírósághoz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve