A közlemény szerint az árukészlet úgy érkezett az országba, hogy azt nem jelentették be az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe (ekáer). Ugyanez a vállalkozás korábban több mint bruttó 104 millió forintnyi értékesítésről állított ki számlát, amely után nem fizetett általános forgalmi adót (áfa), és ugyancsak nem jelentette be a Franciaországból és Lengyelországból beszerzett 85 millió forintos árukészletét.
Kiemelték, hogy a vállalkozás a nagy volumenű, szabálytalan árubeszerzéssel több mint 23 millió forinttal károsította meg a költségvetést. Ezért a NAV zárolta a vállalkozás bankszámláját és a beérkező árukészletet lefoglalták. Emellett elidegenítési tilalmat jegyeztek be a vállalkozás tulajdonában lévő húsz használt gépjárműre, köztük három nagy értékű luxusautóra. (Ez a NAV-újítás betalált - imádják az adózók.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve