Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég - jelentették be csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a magyar kormány 750 millió forint támogatást nyújt a beruházáshoz a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül.
A korábbi hírek alapján három amerikai cég beruházásairól számol be a szaktárca márciusban: kettőn ezek szerint már túl vagyunk, nemrégiben a GM oktatóközpontjának és szolgáltató központjának létesítését jelentették be, az oktatóközpont közel 30 százalékos állami támogatással valósul meg.
Kapcsolódó
A pécsi beruházással meghaladja a 2000 főt a Harman magyarországi foglalkoztatottjainak a száma.
Az amerikai vállalat hangtechnikai berendezései megtalálhatóak számos luxusautóban; a Harman beszállítója többek között olyan prémium gyártóknak, mint az Audi, a BMW, a Mercedes, a Porsche vagy a Land Rover.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve