A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este csütörtöki adásában - pontosítva a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tett kijelentését - azt mondta: kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is. Ugyanakkor kiemelte: a döntésből nem következik automatikusan az autóshitelek forintosítása.
A kormány álláspontja eddig az volt, hogy elsősorban a lakáshitelesek helyzetét kell rendezni, "de természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy a fogyasztói hitelek körébe tartozó devizaalapú hiteleknél ez az elszámolás, forintosítás megoldható-e" - mondta a miniszter.
Ismertetése szerint 150 ezer devizaalapú autóhitel van, az euró-, illetve svájci frank alapú, még élő autós devizahitelek összértéke 162 milliárd forint.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy egy lakás- és egy autóhitel között társadalmi, szociológiai szempontból nagy a különbség. Amikor valaki a fedelet veszíti el a feje fölül egy hitel miatt, akkor a kormánynak azonnal lépnie kell. Ugyanakkor elismerte, hogy az autóhitelesek nehéz helyzetbe kerülhetnek, akár "a fedél is veszélybe kerülhet a hitel miatt".
A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: Lázár János miniszter felvetése teljesen jogos, az elmúlt hónapokban több olyan élethelyzet alakult ki, amikor a fedél került veszélybe egy autóshitel miatt.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Blikknek úgy nyilatkozott, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. Lázár János hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve