Az intézkedést a BKV azzal indokolta, hogy a cég nehéz gazdasági helyzetben van, a szerződés fenntartása pedig gazdaságtalan, előnytelen, illetve annak fenntartását jogszabályi kötelezettség nem írja elő.
Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az érvényes jeggyel vagy bérlettel utazók nem maradnak biztosítás nélkül, a BKV felelősségbiztosítása továbbra is a kár teljes összegéig fedezetet nyújt azokban az esetekben, amikor a BKV felelőssége megállapítható.
A BKV MTI által ismertetett közleményében kitért arra is, hogy eddig az utasbaleset-biztosítása keretében a felelősségi viszonyok vizsgálata nélkül limitált kártérítést nyújtott a jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasok számára, amikor azokat a BKV üzemi területén valamilyen baleset érte. Ennek a biztosítástípusnak a felmondásával a 2012. január 1-je után bekövetkező károk esetén azokban a helyzetekben nyújtanak fedezetet, amikor a káresetért a BKV felelős.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve