Az ide vonatkozó törvény egyik paragrafusa szerint a jogszabály nem vonatkozik a világörökségi területen található üzletekre (ahogyan a piacokra sem).
A Világgazdaság szerint a zárvatartásról szóló törvény nem ad magyarázatot arra, hogy mit is tekint világörökségi területnek. Éppen ezért sokan azt várták, hogy a kormány a jogszabály végrehajtásáról szóló rendeletben határozza majd meg, ez alapján mi lehet nyitva és mi nem. Ez azonban nem történt meg.
Kapcsolódó
Azt, hogy mi számít a világörökség részének, az erről szóló törvény fogalmazza meg. Eszerint nem csak az UNESCO jegyzékébe felvett terület minősül ilyennek, hanem annak védőövezete is, amit a kormányzati szervek állapítanak meg. A nemzetközi szervezet például Budapesten a Várat, a rakpartokat (benne a Vigadó és a Parlament épületét), valamint az Andrássy utat nyilvánította védetté. A magyar hatóságok pedig az ötödik kerület szinte egészét, valamint az immár romkocsmanegyedként üzemelő zsidónegyedet tették meg védett övezetté - írja a Vg.
Ennek a helyzetnek köszönhető az, hogy amíg az Astoria közelében nemrég megnyílt Aldi bolt akár éjjel-nappal is nyitva lehet, addig a mindössze 20 méterrel odébb található Tesco Expressznek viszont este 10-kor be kell zárnia, sőt, március közepe után vasárnap nem is nyithat ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve